Te mivel játszottál gyerekkorodban?
Szerintetek fejlesztő játéknak számít az autógumi defektjavítás? Bármilyen furcsán is hangzik, én gyerekként mindig autót akartam szerelni. De még mielőtt azt hinnétek, hogy játékautókkal játszottam, el kell oszlatnom ezt a tévhitet: nem érdekeltek sem a babák, sem a plüssállatok, de még a játékautók sem, csak és kizárólag az igaziak. A szüleim ugyan nem örültek annak, ha elromlott az autónk, én azonban annál inkább. Ha apukám kiment a kertbe autót szerelni, én azonnal mentem utána, hogy „segítsek”. Ha pedig ő sem boldogult vele és szerelőhöz kellett vinni a kocsit, akkor nem volt nálam boldogabb gyerek a világon. A szerelőnél még érdekesebb dolgokat lehetett látni, mint otthon, és a szerelők is nagyon szerettek engem. Azt hiszem, anyukám egy kicsit aggódott, hogy lány létemre csak az autók keltették fel az érdeklődésemet, ezért mindenféle új játékkal próbálkozott. Szebbnél szebb babákat vett nekem és olyan játékokat is, amelyek különböző képességeket fejlesztenek. Talán attól félt, hogy valami gond van a fejlődésemmel.
A fáradozásai nem voltak hiábavalók, mert később kinőttem az autós korszakomat, annyira, hogy nem is tudom egyedül kicserélni a kocsim kerekét. Ezért amikor nemrég útközben defektet kaptam, nagyon megijedtem. Nem volt velem senki, aki segíthetett volna, ezért egyértelmű volt, hogy szerelőt kell hívnom. Még szerencse, hogy korábban tudomást szereztem a mobil gumiszervizekről. Így nem kellett mást tennem, mint beírni a telefonomba, hogy mobil autógumi defektjavítás. Ezután találtam meg a lacigumi.hu weboldalát, amely szerintem bárkinek gyors segítség lehet a bajban. Ha defektet kaptunk, és idegesen állunk az út szélén, nem tudunk olyan jól koncentrálni. Ezért a bonyolultabb honlapok csak még jobban felidegesíthetnek minket. Ezen a weboldalon azonban annyira egyértelmű volt minden, hogy nagyon egyszerű volt kiigazodni rajta. A telefonszámot jól láthatóan kiemelték, és több helyen is elhelyezték a felületen. Mindenhol könnyen olvasható betűtípust alkalmaztak, és az információkat nem bonyolították túl. Mindenki gyorsan megtalálhatja, amit tudni akar, árakat, elérhető szolgáltatásokat, helyszíneket, ahová ki tudnak menni. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem nagyon fel tudnak idegesíteni az olyan honlapok, ahol órákig kell kutatni, mire legalább egy telefonszámot találunk, ezért a lacigumi.hu-t rögtön szimpatikusnak találtam.
Megtudtam, hogy elsősorban Budapesten és Pest megyében vállalnak szerelést, de plusz költség ellenében messzebbre is ki lehet hívni őket. Személyautók mellett kisteherautók javításával is foglalkoznak.

A mobil autógumi defektjavítás nagyon hasznos dolog, mert egyetlen szervizautó meg tudja oldani a problémánkat. Ha nem lennének ilyen szerelők, akkor először autómentőt kellene hívni, hogy eljuthassunk egy szervizbe. Ez nem csupán drágább, de sokkal időigényesebb is lenne.
Ha már az időigényességről van szó, sok időt spórolhatunk meg azzal is, ha a szezonális gumicseréhez szintén mobil gumiszerelőt választunk. A lacigumi.hu-nál ilyen szolgáltatás is elérhető. A téli és nyári gumicsere időszakában mindenhol megnövekszenek a sorok és a várakozási idők. És akkor még nem is említettük, hogy odajutni a szervizbe sem mindig egyszerű, és a cseregumik ki-be pakolása a csomagtartóba pedig kifejezetten nehéz feladat lehet. Ezeket mind elfelejthetjük, ha a mobil gumicserét választjuk. A lacigumi.hu különböző kedvezményeket is kínál családoknak, ahol több autó van, illetve nagyobb méretű flottáknak is.